Dráma, könnyek, címvédés

Neil Robertson 10. pontszerző sikerét aratta

A 2014-es Wuxi Classic döntője azt hiszem, sok szempontból emlékezetes marad.

A játékosok azt szokták mondani, hogy sosem könnyű, ha a barátod ellen kell játszani, de még ennél is kellemetlenebb, amikor az edzőpartnered ellen kell ugyanezt tenned. Arról kevés szó esik, hogy mi történik, ha a kettő egy és ugyanaz a személy már több, mint tíz éve és egy nagy pontszerző torna döntőjében találkoztok, ahol egyikőtök címvédő, míg a másik több, mit 20 éves profi pályafutása legnagyobb sikerének küszöbén áll. Hát most már ezt is tudjuk: dráma.


Számítottam rá, hogy érzelmileg megviseli majd őket a meccs, de Perry a vártnál sokkal jobban tartotta magát, míg Robertson ismét bebizonyította, hogy nemcsak csodás játékos, de nagyszerű ember is.


A meccset Perry sokkal jobban kezdte, magabiztosan játszott, bátran támadt, arra emlékeztetett, amit a VB-n Ronnie ellen mutatott és egyértelművé tette, hogy nem adja könnyen a bőrét. Gyorsan három frame-es előnyre tett szert. Robertson kissé tanácstalannak tűnt, nem találta az asztal ritmusát, a második frame-ben pedig kétszer is pechje volt: először a mellényével ért a sárga golyóhoz, miközben nyújtózkodott, majd a breake 3. lökése kickes lett, ami miatt x-ről kellett löknie és túlnyeste. A negyedik frame után sikerült Robbonak feliratkoznia az eredményjelzőre. A szünet után az ausztrál felzárkózott egy frame-re, de egyenlíteni nem sikerült, mert Perry két 50 feletti breakkel hozta a hatodikat. A hetedikben végre Robertson is 50 fölé jutott, de az egyenlítés ismét elmaradt. Az utolsó frame szoros csatát hozott, aminek az eredménye mindkét játékos számára fontos volt. Perrynek meg volt az esélye, hogy 6-3-as előnnyel várja a folytatást, de Robertson lopta a frame-et 55-52 arányban. A mérkőzés első szakaszára jellemző volt, hogy bár Perry sokkal jobban játszott, nem tudott ebből jelentős előnyt kiharcolni, Robertson pedig gyengén muzsikált, valahogy mégis összekaparta a pontokat. Azt hiszem Perry a mutatott játék alapján egyértelműen megérdemelte volna a 6-3-as részsikert és ezt valószínűleg Robertson is érezte, ezért is könnyebbült meg annyira a 9. frame végén és alighanem ő volt kettejük közül az elégedettebb, amikor 5-4-es Perry vezetéssel távoztak a teremből.

Perrynak tovább kell várnia

Sokan azt mondták, hogy Perrynek akkor van esélye megnyerni a meccset, ha az első szakasz után legalább három frame-mel vezet, egyébként Robbo este bedarálja. A második szakasz őket látszott igazolni, mert bár a címvédő továbbra sem lökött nagy breakeket, sokat javult a játéka és a taktikai csatákat rendre megnyerte. 14 frame után már Robertson vezetett 8-6-ra és kevesen gondolták, hogy Perry számára lesz még innen visszaút. Az angol azonban ahelyett, hogy megtört volna, elképesztő ellentámadásba kezdett és sorozatban 3 frame-et nyert, miközben lökött további két 50 feletti breaket és immár nála volt az előny (9-8). A 16. frame volt a legizgalmasabb, amit az utolsó feketén nyert meg. Perry tehát élete legnagyobb sikerének kapujában állt, de ekkor Robertson bebizonyította, amit az elődöntők előtt írtam róla: akkor a legveszélyesebb, ha torkán a kés. Robertson az egész meccsen egyetlen árva 50 feletti breaket hozott össze ( a 7-ben egy 79-est), de amikor a legnagyobb szüksége volt rá, összekapta magát és egy 87-essel kiharcolta a döntő frame-et.
A decider a hagyományos kézfogással és ritkábban látható mosolyváltással kezdődött. Az első lehetőség Perry előtt adódott, de 14 pontnál véget is ért, miután egy néző megzavarta, ki kellett állnia a lökésből, az ismétlésnél pedig elhibázta az amúgy sem könnyű kéket. Neil nem hibázott, összehozott egy 78-as break-et és megnyerte 10. pontszerző tornáját. Azért félelmetes, hogy Robbo egész meccsen korábban egyszer jutott 50 fölé, 9-8-as hátrányban viszont egymás után kettőt is lökött. Persze a klasszis játékos attól klasszis, hogy akkor teljesít a legjobban, amikor a legnagyobb szüksége van rá.


A mérkőzés véget ért, de a dráma nem. Az ünneplés elmaradt, Robertson átölelte Perryt, majd leült és láthatóan eltört nála a mécses. Az igazat megvallva valahol számítottam rá, hogy így lesz, mégis annyira szürreális volt az egész, ahogy Robbo ott ült, győzött, mégis a bánat könnyeivel küzdött. Talán azért is játszott a vártnál gyengébben (főleg az első szakaszban), mert akart nyerni, persze, hogy akart, de a szíve mélyén nagyon szerette volna, ha Joe barátja győz. Ez a feszültség végig ott volt benne és a végén összetört érzelmileg. Nagyon nehéz lehetett feldolgoznia, hogy ő az, aki megakadályozta Perry győzelmét.

Keserédes győzelem

Elképesztő döntő volt, jó meccs, döntő frame és ami ennél fontosabb: a sportszerűség és igaz barátság ünnepe. Ha év végén a fenti jelenet nem érdemli ki a Magic moment of the year díjat, akkor semmi. Örülök, hogy szemtanúja voltam ennek és azt hiszem, sokak számára példaértékű volt Robertson viselkedése, aki nem csak játékosként, hanem emberként is képes hatni a nézőre. Perry előtt le a kalappal, remekül játszott egész héten és őszintén remélem, hogy már nem kell sokáig várnia arra a bizonyos elsőre.